Duna Televízió Család - Barát magazin

2008. május 27., kedd

Sokkoló: a magyarok kétharmada megy nyugdíjba korhatár előtt

Az AXA csoport megbízásából a GFK csoport által elvégzett nemzetközi felmérés szerint hazánkban az aktív dolgozók kétharmada vonul nyugdíjba a nyugdíjkorhatár elérése előtt, és a munkavállalók 80 százaléka önként megy nyugdíjba. E kiugró arány a második legmagasabb a vizsgált 26 ország között, szemben a régió, illetve Európa 50 százalékos átlagával.


Ez nemzetközi összehasonlításban is alacsony megtakarítási hajlandósággal párosul, ami sajnálatosan későn, jellemzően az emberek 50 éves kora körül jelentkezik. Súlyosbítja a hazai helyzetet, hogy a megtakarításokra alkalmas pénzügyi termékek ismerete nagyon hiányos – áll az AXA Retirement Scope nevű, nyugdíj témakörben elvégzett nemzetközi felmérésben.

A tavaly 26 országot magába foglaló nemzetközi felmérés célja a nyugdíjazással kapcsolatos elképzelések, érzések és attitűdök feltérképezése volt. A teljes lakosságra vetített reprezentatív kutatást tavaly júliusban első alkalommal végezték el Magyarországon háromszáz aktív dolgozó és háromszáz nyugdíjas részvételével. A kutatók olyan fontos kérdésekre kerestek választ, mint, hogy hogyan készülünk a nyugdíjra, hogyan éljük meg a nyugdíjba vonulást és pénzügyileg időben elkezdünk-e gondoskodni a nyugdíjas évekről. Az AXA megbízásából a GFK csoport által elvégzett felmérés lehetőséget ad nemzetközi összehasonlításra is, ugyanakkor a hazai eredmények is számos tanulsággal szolgálnak.

A felmérés egyik megállapítása szerint a magyar válaszadók jóval pesszimistábbak az európai átlagnál, a nyugdíjas éveikkel kapcsolatos kérdéseket illetően. Jelentős részüknek főként a szegénység, a betegség és a magány jut eszébe a nyugdíjaskor hallatán, s csak alig több mint 50 százalékuk gondolkodik pozitívan erről az időszakról, nekik a szabadidő, az utazás és a nyugalom jut leginkább eszükbe.

Az aktív válaszadók 39 százaléka tervezi, hogy nyugdíjba vonulása után is folytatja munkáját, ez az arány az európai átlagnál kevesebb. Ennek ellenére a nyugdíjasok csak mintegy 10 százaléka keres pénzt nyugdíja mellett, amely megegyezik az európai átlaggal. A teljes lakosságra vetített reprezentatív kutatásból kiderül, hogy nagyon kevesen - az aktív korúak mindössze 4 százaléka - támogatják hazánkban a nyugdíjkorhatár emelését.

Míg az aktívak többsége manapság úgy tervezi, hogy nyugdíjas éveit utazásra, a családjára és egyéb szabadidős tevékenységekre fordítja majd, addig a hazánkban élő nyugdíjasok élete – részben korlátozott anyagi lehetőségeik miatt – ettől erősen eltérő képet mutat: idejük túlnyomó részét a ház körüli tennivalók, a családról történő gondoskodás, valamint a munka folytatása teszi ki.

A nemzetközi kutatásból kiderül, hogy Magyarországon a közép-európai átlagnak megfelelően, a válaszadók mindössze 29 százalékának van elképzelése arról, hogy mennyi lesz a nyugdíja. Ez az arány annál alacsonyabb, minél fiatalabb valaki, a 45 évnél fiatalabbaknak ugyanis csak 15 százaléka van tisztában a várható összeggel.

Bár a hazai nyugdíjasok egyharmadánál a nyugdíjkorrekcióknak köszönhetően a korábbi bérnél is magasabb a havi nyugdíj összege, mégis, a megélhetéshez szükségesnek ítélt havi nagyjából 100 ezer forintos összeghez képest, mintegy 27 ezer forint hiányzik a nyugdíjasok kasszájából. Európai összehasonlítást tekintve több országban is fordított a helyzet, a nyugdíjasok számára folyósított összegekből számos országban még megtakarításokra is jut. A környező országokban igaz ez a csehekre is, ám a hazai 27 százalékos hiányhoz képest még Szlovákiában és Lengyelországban is kedvezőbb az arány, a hiány ezekben az országokban mindössze a megélhetéshez szükséges összeg 5, illetve 16 százalékát teszi ki.

Felelős és tudatos öngondoskodás

A kutatás felhívja a figyelmet arra, hogy a bizonytalanság és a lakosság fele által előrevetített alacsonyabb nyugdíjas kori életszínvonal ellenére, a magyarok kevesebb, mint egyharmada gondoskodik tudatosan nyugdíjáról a munkával töltött évek során, szemben a közép-európai régió 52 százalékos értékével.

Míg Nyugat-Európában sokan már húszas éveik derekán, az első munkába állás idején, házasságkötéskor vagy gyermekük születésekor, sőt adóreformok hatására és szakértők tanácsára is kezdik meg az időskorra való tudatos felkészülést, addig a magyarok sokszor csak az 50 éves kor beköszönte, komoly pénzügyi nehézségek, betegség vagy baleset esetén döbbennek rá az időskorra való pénzügyi felkészülés fontosságára. Magyarországon a tudatos öngondoskodás megkezdése a közép-európai átlaghoz képest három, míg az európai átlaghoz képest öt évvel későbbre, átlagosan 38 éves korra tolódik ki.


Felelős és tudatos öngondoskodás

A kutatás felhívja a figyelmet arra, hogy a bizonytalanság és a lakosság fele által előrevetített alacsonyabb nyugdíjas kori életszínvonal ellenére, a magyarok kevesebb, mint egyharmada gondoskodik tudatosan nyugdíjáról a munkával töltött évek során, szemben a közép-európai régió 52 százalékos értékével.


Nyugdíjproblémák Magyarországon:
Lemaradásunk oka az adórendszer



Míg Nyugat-Európában sokan már húszas éveik derekán, az első munkába állás idején, házasságkötéskor vagy gyermekük születésekor, sőt adóreformok hatására és szakértők tanácsára is kezdik meg az időskorra való tudatos felkészülést, addig a magyarok sokszor csak az 50 éves kor beköszönte, komoly pénzügyi nehézségek, betegség vagy baleset esetén döbbennek rá az időskorra való pénzügyi felkészülés fontosságára. Magyarországon a tudatos öngondoskodás megkezdése a közép-európai átlaghoz képest három, míg az európai átlaghoz képest öt évvel későbbre, átlagosan 38 éves korra tolódik ki.


A megkérdezettek közül azok, akik jövedelmükből megtakarítanak, az európai átlaghoz képest igen alacsony összegről számoltak be, ami részben az alacsony fizetéseknek, részben annak tulajdonítható, hogy a legtöbben a nyugdíjcélú állami elvonásokat adóként élik meg, s azokat nem számítják megtakarításaikhoz.

A nyugdíjcélú megtakarítások formáját tekintve is nagy a bizonytalanság. Az európai átlaghoz képest majdnem duplája hazánkban azoknak a száma, akik nincsenek tisztában a pénzügyi megtakarítási termékek olyan alapvető összefüggéseivel, mint a kockázat, a hozam és a futamidő, s ezért nem tudnak választani magas hozamú és magas kockázatú, illetve kiegyensúlyozott kockázatú és alacsonyabb hozamú megtakarítási lehetőségek között.

A kutatás eredményeit összegezve megállapítható, hogy a magyarok közül nagyon kevesen gondolnak optimistán nyugdíjas éveikre. Mind az aktív, mind a nyugdíjas válaszadók vélekedése megegyezik abban a tekintetben, hogy a nők anyagilag és pszichológiailag is felkészültebbek a nyugdíjazásra és egészségesebben, aktívabban élik meg nyugdíjas éveiket.

Egy döbbenetes film arról, hogy a pénz, mint adóság hogyan keletkezik, illetve mi van a háttérben.

Szép kilátások a jövőre!

Nyugdíj gondok

Sok kicsi sokra megy!

Van megoldás!

Az a tény, hogy baj van a nyugdíj körül, mára már közhely! A különböző médiában, televízióban, újságokban, az Interneten szembesülhetünk a problémával.

Igen!

Valós alapja van az aggodalomnak, hiszen a várható élettartam növekedésével, a csökkenő születések számával, az egyre kevesebb járulékfizetővel, és a nyugdíjreform csorbulásával kell számolni.

Ezek tények!

Nem elég csak beszélni a problémáról, azt meg kell oldani!!!

Ebben tudok segíteni.

Amennyiben szeretne úgy megoldást találni Önmagának, ismerőseinek, barátainak, rokonainak, hogy azzal még pénzt is keres, akkor tényleg nincs más teendője, hogy megadja elérhetőségét és mindent megbeszélünk.

Higgye el!

Könnyebb a pénzről 5 percig beszélni, mint 30 napig dolgozni érte!

Egy rossz döntés egy életre szólhat, egy jó pedig mindent megváltoztathat!


Egyetlen kérdés!

Mit veszíthet, ha néhány percet szán arra, hogy segítsek a jövöjét megtervezni?